Az internetes portálok a 90-es évek közepén jelentek meg és mindjárt igen népszerűek lettek a látogatók körében – köszönhetően annak, hogy olyan információs gyűjtőhelyekként, csomópontokként működtek, ahol a felhasználó a saját ízlése, igénye, érdeklődési területe szerint testre szabhatta ezen honlapok tartalmát.
A vállalati portálok is ilyen információs csomópontok, ahol a vállalat összes, főleg személyügyi vonatkozású adata, módszere, alkalmazása egy helyről elérhető.
A portál technológia alkalmazása jóval túlmutat pl. a vállalati honlapok lehetőségein. Míg a hagyományos honlapok főképpen statikus, egyirányú kommunikációs csatornaként működnek, addig a portál alapú megoldások lényeges eleme az interaktivitás. A vállalati portál alkalmas a vállalat személyügyi folyamataival kapcsolatos információk közlésére, gyűjtésére és feldolgozására – a HR részlegek adminisztrációs jellegű feladataink támogatására. Minden vállalat számára saját szervezetének, folyamatainak, kultúrájának leginkább megfelelő portált alakítunk ki – a vállalat szakembereivel szoros együttműködésben.
A vállalati portál által nyújtott szolgáltatások:
(a felsorolás nem teljeskörű, minden vállalatnak lehetnek egyedi megoldásai és folyamatai, melyekkel tovább bővíthető a portál által kínált szolgáltatások listája)
Személyi törzsadatok karbantartása
A portálok egyik alapszolgáltatása révén a munkavállalók jelszavukkal belépve elérik a rájuk vonatkozó személyügyi törzs-adatbázist és ott ellenőrizhetik, illetve a változások bekövetkezésekor módosíthatják a szükséges adataikat.
Toborzás, kiválasztás
Egy toborzási céllal létrehozott portál-szekciónak fő feladata az aktuális állásajánlatok (külső és belső) bemutatása mellett egy vonzó vállalat képének a felvázolása.
Tréningmenedzsment
HR portálunk személyfejlesztési szekciójában egyrészt a tréningekkel kapcsolatos adminisztratív feladatok elvégzését tudjuk támogatni, másrészt a konkrét tréningprogramok lebonyolítását is végre tudjuk hajtani.
Juttatások adminisztrációja - kafetéria rendszer
A kafetéria rendszer alkalmazásának egyik legfontosabb sikertényezője a rendszerrel kapcsolatos adminisztratív feladatok minél hatékonyabb megoldása. Ennek legkorszerűbb és leghatékonyabb megoldása a portálba integrált juttatás adminisztráció.
Teljesítményértékelés
A teljesítménymenedzselési rendszer keretein belül az ismétlődő időszakos teljesítményértékelés támogatása is megoldható a HR portál keretei között.
Üdülésadminisztráció
Nagyobb méretű, saját vagy bérelt üdülőkkel rendelkező vállalatok esetén jelentős adminisztrációs terhet jelent az üdültetéssel kapcsolatos tevékenységek ellátása. A HR portálon keresztül meghirdethetjük e rendelkezésre álló helyeket, fogadhatjuk a jelentkezéseket és visszaigazolhatjuk a jelentkezések elfogadását vagy elutasítását.
Kérdőíves felmérések menedzselése
Vállalati portálunkat alkalmassá tehetjük bármilyen típusú kérdőíves felmérés (elégedettség, kultúrafelmérés, kompetencia alapú értékelések) lebonyolítására. Ehhez a következő feladatok elvégzését biztosítja a portál:
Kérdőívek összeállítása (ehhez fejlesztett adminisztrációs rendszer segítségével)
Kérdőívek allokációja
Kérdőívre beérkezett válaszok összesítése és feldolgozása
Belső kommunikáció
A portálon elhelyezhetők a belső kommunikációt támogató anyagok, segítségével eljuttathatók a dolgozóknak szánt időszaki kiadványok, dokumentumok.
Tudásmenedzsment - Knowledge center
A portálmegoldás lehetővé teszi a vállalatok számára központi „tudás raktárak” létrehozását. A technológia nyújtotta lehetőségeket (belső vállalati hálózatok, központi adatbázis) fel tudjuk használni a fejekben és papíron meglévő tudásállomány strukturált gyűjtésére, tárolására. A cél az internethez hasonlítható, de annál rendezettebb adattár kiépítése.
Egyéb szolgáltatások
Igény esetén egyéb, a kommunikációt és az információközvetítést megkönnyítő további szolgáltatásokat kínálhatunk portálunk felhasználói számára.
Fórum - HR vonatkozású témák indításával
Levelezési rendszer használata, közvetlen elérése
Kulcsszavas keresés az egész portálon
Linkajánlat, vállalati vonatkozású linkgyűjtemény
